Szent István  SE 93'

Küzdeni mindig...!!!

MENÜ

A SZENT ISTVÁN SPORTEGYESÜLET labdarúgó szakosztályának bemutatása:


A labdarúgó szakosztály 33 éves múltra tekint vissza. A futball szeretetéből kialakult, egymás közötti kispályás mérkőzések, majd később osztályok közötti mérkőzések során fejlődött sportolók először a középiskolás bajnokságokban, majd a szakmai munka fejlődésének eredményeként a hazai budapesti, majd nemzeti bajnokságban szerepeltek.

Az egyesület hivatalos honlapja



A KOROSZTÁLY bemutatása:


Csapatunk 2008 óta van együtt. Ekkor Iker Balázs vezetésével kapcsolódtunk be a BLSZ bajnokság tavaszi fordulójába, egy megszűnt csapat helyét átvéve. Utolsó helyről feltornáztuk magunkat az alsóház élére.

2008/2009 -s szezonban két bajnokságban szerepeltünk. Míg az NB II közép "A" csoportban ( a BDSE helyét átvéve, abból az okból kifolyólag , hogy a mi ifi "A"-nk U17-s párja a BDSE volt ) utolsó helyen végeztünk , addig a BLSZ ez évi kiírásában , U17-ben ezüst érmes lett a csapat.

A 2009-s nyári alapozást már új edzővel kezdjük , Kastl Egonnal. Idén az NB II közép "B"-ben fogunk indulni.





Hírek

  • Következő mérkőzésünk ...
    2009-09-23 11:53:29

     2009.09.26. Szombat 11:00

    III.Ker. TUE UPE - Szent István SE

  • Következő mérkőzésünk ...
    2009-09-13 19:26:00

    Következő meccsünket Tatabányán játszuk 2009.09.18-án, pénteken, 18:00kor. Előttünk játszik az ifi "A" , ők 16:00-kor kezdenek.

  • Lejátszottuk első bajnokinkat !
    2009-08-15 15:45:46

    Első bajnokinkat játszhattuk miután a Paks elleni elsőfordulóbeli mérkőzést elhalasztották.

     

    A mérkőzést nem kezdtük túl jól hiszen az RTK - Vasló hamar megszerezte a vezetést , mitöbb előnyébb nem sokkal később növelni is tudta. Ám nem adtuk magunkat ilyen könnyen és még a félidő lefújásáig egyenlíteni tudtunk. Koko duplázni tudott , első góljánál egy remek kiugratás után gurította a labdát a hálóba , majd egy csodálatos szabadrúgás után megszerezte második gólját is.

     

    A második félidőben nem esett több gól habár helyzet ebben a játékrészben is adódott.

Szavazás

Új idény, új bajnokság ... mire számíthatunk ?
Élmezőny
Középmezőny
Kiesést érő pozíció
Asztali nézet